GreenDependent Egyesület

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
GreenDependent Egyesület

Megjelent a 114. Kislábnyom Hírlevél!

E-mail Nyomtatás PDF

guardian tennivalok summary kicsiIdén a globális túllövés - vagy egyesek szóhasználata szerint túlfogyasztás - napja július 29-re esik, a legkorábbra azóta, mióta számolják az emberiség ökológiai lábnyomát. Ez azt jelenti, hogy július 29-ig feléljük, amit idén a Föld ökoszisztémái fenntarthatóan előállítottak. Ezután tartalékainkat, és a jövő nemzedékeinek, azaz gyermekeink, unokáink tartalékait kezdjük felélni. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete szerint 12 évünk van, hogy még hatékonyan cselekedni tudjunk, és limitáljuk az emberiségre és mai ökoszisztémákra nézve nagyon súlyos következményeket az egyik globális probléma, a klímaválság kapcsán.

De mit tehetünk? Az alábbiakban a The Guardian c. angol lap cikke alapján azt mutatjuk be, hogy mit tesznek azok, akik ezeket a problémákat kutatják, és teljesen tisztában vannak azzal, hogy mit jelent most már nem is hosszú, de középtávon a nem-cselekvés.

A teljes cikk ITT olvasható.

Aktuális hírlevelünket pedig ITT érheti el, melyhez jó olvasgatást kívánunk!

Módosítás dátuma: 2019. július 19. péntek, 10:37 Bővebben...
 

Zöld életmód beszélgetéssorozat indult a Gödöllői klíma-klubban

E-mail Nyomtatás PDF

altÁprilistól a klíma-klub keretein belül beszélgetéssorozatot indítottunk, melynek címe Zöld életmód Gödöllőn: mindenki másképp csinálja, de hogyan?
Minden alkalommal más-más téma kerül a fókuszba, amelyet meghívott gödöllői vendégeinkkel alaposan körüljárunk, előbb kerekasztal-beszélgetés formájában, majd a résztvevőkkel közösen is. A Zöld életmód sorozat alkalmai szándékoltan nem előadás-szerűek, a cél, hogy mindenki választ kaphasson a kérdéseire és elmondhassa a saját tapasztalatait.

Módosítás dátuma: 2019. június 06. csütörtök, 10:59 Bővebben...
 

Megjelent a 113. Kislábnyom Hírlevél!

E-mail Nyomtatás PDF

Nagy baj van - elhisszük?

Sok hír saltzól mostanában arról, hogy nagyon sürgető lenne tenni azért, hogy a klímaváltozást és hatásait mérsékeljük. És nem is "csak" a klímaváltozás jelent óriási kihívást, számos más környezeti és szociális probléma veszélyezteti nem a Föld, hanem a mi fennmaradásunkat.
Elhisszük?
Elfogadjuk?
Felemeljük a hangunkat?
Változtatunk?

A teljes cikk ITT olvasható.

Aktuális hírlevelünket pedig ITTérheti el, melyhez jó olvasgatást kívánunk!

Módosítás dátuma: 2019. május 31. péntek, 17:55 Bővebben...
 

Zöld iroda a gyakorlatban

E-mail Nyomtatás PDF

Szerencsére egyre többen folytatnak környezettudatos életmódot az otthonaikban, de a jó gyakorlatok átültetése a munkahelyi környezetre, az irodák zöldítése gyakran nekik is gondot okoz. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani testvérszervezetünk, a GreenDependent Intézet oldalán megjelenő zöld iroda cikksorozatunkban, ahol hétről hétre, gyakorlati oldalról járjuk körül a zöld irodák egy-egy kérdéskörét.

Módosítás dátuma: 2019. május 06. hétfő, 15:01 Bővebben...
 

Megjelent a 112. Kislábnyom Hírlevél!

E-mail Nyomtatás PDF

heti tuntetes kicsiA diákok klímasztrájkjáról, tüntetéseiről és egyéb klímatüntetésekről szóló híreket és beszámolókat olvasva és képeket nézegetve felmerül az a kényelmetlen kérdés, hogy vajon mi Magyarországon miért nem vagyunk több tízezren a hasonló megmozdulásokon? Míg  sok helyen több tízezres tömeg vonul az utcára és követeli kormányától a hatékonyabb klíma-cselekvést, és teszi ezt többször, több helyen rendszeresen, és például az Egyesült Királyságban jelenleg több hetes polgári engedetlenséget indítottak indítottak a hatékony klíma-cselekvés kikényszerítése céljából, addig nálunk a heti tüntetéseken alig van pár tíz lelkes és aggódó fiatalabb-idősebb, a március 15-i nagyobb, globálisan meghirdetett akción pedig pár száz…
 
Vajon miért van ez így? Talán mert nálunk nem tudnak a diákok és az emberek a problémáról? Nem beszélünk róla az iskolában, egyetemen, a TV-ben? Nem írnak róla az újságok, nem merül fel baráti beszélgetéseken? Nincs elég poszt és eszmecsere róla a közösségi médián?
 
Vagy...?

A teljes cikk ITT olvasható.

Aktuális hírlevelünket pedig ITT érheti el, melyhez jó olvasgatást kívánunk!

Módosítás dátuma: 2019. április 18. csütörtök, 14:11 Bővebben...
 


6. oldal / 43

MagyarEnglish

Szavazás

Mi lenne a legjobb megoldás karbon kibocsátásaink semlegesítésére?
 

Most online

Oldalainkat 7 vendég böngészi

Joomla extensions by Siteground Hosting