GreenDependent Egyesület

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Home

Sajtóközlemény: Te mit vállalsz, hogy kisebb legyen az ökolábnyomod és később legyen a Nemzeti Túllövés Napunk?

E-mail PDF

altIdén augusztus 2-án volt a globális Ökológiai Túllövés Napja, az a nap, ameddig feléltük idén a természet fenntarthatóan előállítható erőforrásait. Azaz öt hónappal az év vége előtt már felfaltuk az éves betevőt! Nem meglepő módon a 70-es évek óta, amióta az emberiség folyamatosan túlfogyaszt, ez a dátum a legkorábbi az összes eddig számított közül.

Érdekes azt is megnézni, hogy mikor lenne a Túllövés Napja, ha a világon mindenki egy átlagos magyar ökolábnyomán élne: előbb vagy később, mint a globális nap? Sajnos, előbb, nekünk a világátlagnál valamennyivel nagyobb a lábnyomunk, így ez a nap július 10-re esett idén.

 altVégül, kiderítettük azt is, hogy mikor van az ökológiai deficit napja Magyarországon, azaz a Nemzeti Túllövés Napunk itt, a Kárpát-medencében. Az a nap, amikor az ország biokapacitását kimerítjük, vagyis a Magyarországon élők kimerítik az ország területén található ökoszisztémák által erre az évre fenntarthatóan előállított erőforrásmennyiséget (pl. fa, mindenféle élelem, víz) és kimerítik az ökoszisztéma szolgáltatásokat (pl. hulladékok "elnyelése, víz- és levegőtisztítás, erről bővebben ld. itt). Úgy hozunk létre ökológiai deficitet, hogy például túlhasználjuk erőforrásainkat: túlhalásszuk a folyókat, kimerítjük a termőföldet, újraültetés nélkül kivágjuk az erdőket, több szén-dioxidot bocsátunk ki, mint amennyit az ökoszisztémák Magyarország területén el tudnak nyelni, és több terméket importálunk mint exportálunk. A Nemzeti Túllövés Nap időpontját a Global Footprint Netowork számítja minden évben az ENSZ legutolsó rendelkezésre álló (2013-as) statisztikái alapján. Ez alapján a magyar Nemzeti Túllövés Napja 2017-ben szeptember 22-én lesz: azaz szűk 9 hónap alatt feléljük és elhasználjuk azt, amit erre az évre az ökoszisztémák fenntarthatóan tudnának nyújtani itt, a határainkon belül.

Annak érdekében, hogy ezt a dátumot minél inkább kitoljuk,mindannyian nagyon sok mindent tehetünk, minden kis és nagy lépés számít! A GreenDependent Egyesület és a CEEweb a Biológiai Sokféleségért egyesület közös kampányt indít: tegyünk vállalásokat, hogy minél később legyen a magyar Nemzeti Túllövés Napja! Vállalni sokmindent lehet: néhány dolgot összegyűjtöttünk (ld. lent), ebből mindenki kiválaszthatja az ő életére, életmódjára leginkább illőt vagy élethelyzetében leginkább aktuálisat. És lehet haladni a könnyebbektől a nagyobb kihívást és nagyobb változást igénylők felé!

Azok között, akik az elkövetkező három hét során, szeptember 17-ig tesznek vállalást, annak teljesítését elkezdik és ezt fényképpel dokumentálják is, összesen 4 db, egyenként 5000 Ft-ot érő "zöld" utalványt osztunk ki! A nyertesek kiválasztásáról a GreenDependent és a CEEweb közösen dönt. A vállalást és a fényképet az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre kérjük küldeni. Külön örülünk, ha a vállalásokat és képeket a Kislábnyom és/vagy CEEweb közösségi oldalakon a megfelelő bejegyzés alatt is megjegyzésben megosztják és a #movethedate hashtaggel is csatlakoznak a kampányhoz!

További információk, sajtókapcsolat:


GreenDependent Egyesület:

Vadovics Edina

telefon: 20/512 1887

e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

honlap: www.greendependent.org

 

CEEweb a Biológiai Sokféleségért:

Hajdu Klára

telefon: 20/3889 437

e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

honlap: www.ceeweb.org/hu


A GreenDependent Egyesület és a CEEweb a Biológiai Sokféleségért csatlakozott

a Global Footprint Network "Earth Overshoot Day" #movethedate kampányhoz:

alt

   A kampányt a Greendependent és a CEEweb a Biológiai Sokféleségért egyesület közösen végzi.
A CEEweb munkája az EU pénzügyi támogatásával valósul meg. A támogatók nem felelősek a kampány tartalmáért.

alt

 

A sajtóközlemény INNEN letölthető.

A vállalásokat ITT lehet elérni.

 

MagyarEnglish

Szavazás

Mi lenne a legjobb megoldás karbon kibocsátásaink semlegesítésére?
 

Fontosabb híreink

Kis lábnyom és nagy boldogság

 

Visszatérő téma ez hasábjainkon, mostani számunkban pedig igyekeztünk minden rovatban erre is fókuszálni, mert egyre több egyén, közösség, ország, kutató, tudós, vezető és nemzetközi szervezet gondolja úgy, hogy nem jó úton vagyunk és nem jó mérőszámokat használunk, ha célunk, hogy boldogabbak és elégedettebbek legyünk, egészséges közösségekben, a mainál egyenlőbb társadalomban éljünk, és ne tegyük tönkre az ezek fenntartásához szükséges természeti erőforrásokat sem.

Fogadjátok szeretettel a Kislábnyom Hírlevél 49. számát!

Kép forrása: www.demotivalo.net